Amikor a texasi Halálsorról szóló bejegyzést írtam, találomra választottam ki Napoleon Beazleyt - mert nagyon fiatalon végezték ki, és mert "nagy médiafigyelem közepette" halt meg, magyarán egy csomó újságíró nézte, ahogy beadják neki a méreginjekciót. Aztán jött a Google, és kiderült, hogy egész véletlenül betenyereltem a sűrűjébe.
Napoleon Beazley 17 évesen gyilkolt, és természetesen nem ő volt az egyetlen olyan halálraítélt az USÁ-ban, aki kiskorúként elkövetett bűncselekményért került a Death Row-ra. Mégis az ő esete csapta ki a biztosítékot a jogvédőknél. Átkerült a kulturális köztudatba is: wikipedia-szócikk lett belőle, és jellegzetesen amerikai társadalmi-művészeti reakcióként sikeres színdarab is született a történetéből - ennek látható fent a plakátja.
Mivel a nemzetközileg elfogadott Civil és Polgári Jogok Nemzetközi Konvenciója és a Gyermekjogi Konvenció tiltja a kiskorúak kivégzését, ezért a halálbüntetést kiszabó államokban kialakult az a gyakorlat, hogy megvárják, amíg a tettes eléri a nagykorúságot. Az USA 2005-ben végül felhagyott ezzel a gyakorlattal - talán a 3 évvel azelőtt kivégzett Napoleon okozta világméretű közfelháborodás miatt is. Beszállt az Amnesty International; és az Európai Unió elnöksége is küldött hivatalos levelet, hogy a nemzetközi konvenciók betartására szólítsa fel Texas államot.
Akik Napoleon ítéletének módosítása mellett érveltek, azok kiemelték, hogy a börtönben jó volt a magaviselete; tettét bevallotta és megbánta; és mivel a gyilkosság elkövetése előtt jól tanult, rendezettek voltak a szociális-családi kapcsolatai, ezért föltehetően nem jelentett volna fenyegetést a társadalomra nézve esetleges kiszabadulása után. Sokan hivatkoztak arra, hogy a fehérekből álló bíróság szigora a színesbőrű bűnelkövető iránt faji előítéletet takarthatott. De még ennél is drámaibb az a feltételezés, hogy Napoleon kérelmét a büntetés enyhítésére azért utasították el, mert áldozatának fia egy szövetségi bíró volt. Az ítéletet újratárgyaló kilenc bíró közül három éppen ezért elfogultságot jelentett be, a többiek pedig leszavazták a kérelmet. Luttig bíró tanúként megjelent a tárgyaláson, és beszéde végén (mert az volt) kérelmezte, hogy apja gyilkosai a legnagyobb büntetést kapják.
Napoleont megkérdezték, jól esik-e neki, hogy a világ több országában is igyekeznek tenni az életben maradásáért. Azt válaszolta: "Az egész világ támogathat engem..., de ha Mrs. Lustig [az áldozat felesége] és az ő családja nem bocsájt meg, akkor ez semmit se ér."
Utolsó kommentek