Sok beszéd esett itt a blogon közöttünk a politika és egyház kapcsolatáról. Számonkéretett rajtunk az is, hogy az egyház és a politika radikális szétválasztásával, amit magunk szorgalmazunk, megtagadjuk az egyháznak azt a közéleti szerepét, ami nagyon erőteljesen része a kereszténységnek is. Érdemes lenne tehát elgondolkodni azon, milyen is a kereszténység, a hívő, az egyház és a közélet, a politika helyes viszonya. Ha körülnézünk, láthatunk néhány negatív példát: akár a korábban sokat emlegetett nagytiszteletű ifj. Hegedűs működésére, akár a Kádár rendszer kollaboráns papjaira gondolunk, azt biztosan érezhetjük, hogy nem ez a kívánatos. Ha kicsit messzebb tekintünk és Richard Wurmbrandtra vagy Szabó Imrére gondolunk, akkor azt mondhatjuk, ezt példaként vállalhatjuk.

Ha egészen messzire tekintünk, akkor a zsidó állam prófétáira találhatunk. A próféta az Isten embere, de mégis nagyon gyakran politikai a fellépése. Jeremiás a vállára vett járommal az állam külpolitikájáról beszélt, Dániel Babilón pusztulásáról prófétált, nagyon aktuális és politikai üzenetek voltak ezek. Azt is tudjuk, hogy a királyok mellett ott voltak a hivatalos próféták is, akik az udvartartás fontos részeiként működtek, a mindennapi polizikai élet szereplői voltak.

Érdekes módon ezen utóbbiak beszédéből csak nagyon keveset tudunk, mivel a kánonban alig találunk belőle. Azok a próféták, akiknek a szavai megmaradtak többnyire azok voltak, akik a közvéleménnyel szembe mentek:

Azért prófétálj ellenök; prófétálj, embernek fia!*

Ha az Ószövetség prófétái a hit és a politika kapcsolatának mintái, akkor azt tudhatjuk róla, hogy a hit szava népszerűtlen és megdöbbentő, korszerűtlen és az adott pillanatnak többnyire elfogadhatatlan.

Nem tudom, hogy ez hogyan fordítható le a mai napra. Ti mit gondoltok?