Ha egy közösség megbontja határait, hogy mindenki számára elérhetővé váljék, akkor meg is hasonlik önmagával, hisz a hozzá érkező idegen és jövevény nem a feleslegére vagy „értékeire” fog vágyni, hanem befogadásra, otthonos helyre - vagyis többet kér annál, ami számára előkészíttetett: nyitottságot, változást. (És többet is ad mindannál, amit remélhetünk és elképzelhetünk.)
A befogadásnak nagy ára az önfeladás, a csoportidentitás megnyitása a másik ember előtt. Annak éri meg ezt megfizetni, aki elkezdett mélységesen vágyakozni az után, aki teljesen más, mint ő. (A találkozás pedig meghozhatja a felismerést: hasonlítunk.)
Ha egy keresztény közösség nem szeretne többé zárt csoport lenni, hanem befogadóvá akar válni, akkor lespórolhatatlan a szembesülés ezzel a feladattal. De a keresztény embernek nem kellene félnie, hisz már keresztülment egy mindezeknél nagyobb félelmen: akkor, amikor Jézus megfosztotta, lecsupaszította minden elrejtő, beburkoló identitásától, és utána belefoglalta az Ő identitásába, önazonosságába.
Utolsó kommentek