"Nem kell lecserélnünk egy bűnnel szennyezett kultúrát egy másik bűnnel szennyezett kultúrára ahhoz, hogy keresztények lehessünk."
Aki saját kultúrájára, sőt, minden kultúrára ki tudja mondani, hogy nem mosódhat össze a vallással, s aki ilyen tisztán látja, hogy a kereszténység nem kultúra, hanem hit, az egy észak-amerikai indián. Tőle pedig azt várnánk, hogy mindenek fölött értékelje saját hagyományait - hisz identitása azokra épül. Az idézet egy új blogról származik, amire ma bukkantam rá és ámulva olvasom. A keresztény hívővé lett indián igehirdetőknek arról a generációjáról szól, amelyik - elválasztva Jézust az euro-amerikai kultúrától - megtartotta hagyományos viseletét, táncait, énekeit, s mindeközben hitelesen és pontosan hirdeti az evangéliumot, nem csak Amerikában, hanem akár Pakisztánban is. A blog azzal a nagyon korszerű és nyitott misszió-értelmezéssel is foglalkozik, ami mindennek a hátterét képezi, és ami a szinkretizmustól pontosan elhatárolható. És közben vannak fotók magukról az indiánokról, fejdíszben, gyöngyhímzett ingben... Olvassátok!
http://annie99.blog.hu/2008/06/
Tőle van az idézet.

Utolsó kommentek