A ti atyáitok [...] idegen isteneknek szolgáltak. De áthoztam a ti atyátokat, Ábrahámot a folyóvíz túlsó oldalára, és elhordoztam őt egész Kánaán földjén, és megsokasítám az ő magvát. (Józsué 24,2-3)
Amikor Ábrahámot kiválasztotta és elhívta Isten, nem csupán Ábrahámot és utódait tartotta szem előtt. És nem is csak azért cselekedett így, hogy maga Ábrahám kegyelmet nyerjen, hanem hogy azt továbbadja másoknak. Voltak már Ábrahám előtt is hívő emberek, mint például Ábel, Énokh, Noé, akik nemes lelkükkel kiemelkedtek embertársaik közül. Amenniyre a Szentírásban olvasható feljegyzésekből megítélhetjük, ők már csaknem születésüktől fogva ilyenek lehettek. Ábrahám azonban, hasonlóan a körülötte élőkhöz, bálványimádó volt élete kezdetén. Önmagában, Isten elhívása nélkül nem állíthatnánk őt az előbb említett három férfiú mellé.
Mégis, Máté evangéliuma Ábrahám nevével kezdődik. Az összes ószövetségi név közül az övé hangzik leggyakrabban Jézus szájáról. Ezt a bálványimádót választotta ki Isten, hogy megszámlálhatatlan sokaság számára az Ő áldását közvetítse. Mert Istennek tetszett, hogy Ábrahámot válassza ki. Nem volt semmi a jellemében, ami erre érdemessé tette volna. De Isten a kezébe vette, vezette, és megszaporította. Vajon tehetné veled (velünk) is ugyanezt?
Kétszeres aktualitása van most ennek az igemagyarázatnak. Egy mindennapos olvasásra szolgáló áhitatoskönyvből származik - éppen ez az augusztus 20-ai rész. És mérhetetlenül pontosan értelmezi azt, ami többek közt aug. 20.-hoz, az államalapítás ünnepéhez tartozik: ez pedig a kereszténység felvétele. Ami csak akkor válik áldássá, a geopolitikai-történelmi-kulturális jeletőséget meghaladó spirituális eseménnyé, ha így megy végbe, ahogy Ábrahám és az övéi esetében történt.
A másik aktualitás pedig az Olimpia. Merthogy az idézett könyv szerzője Watchman (Őrálló) Nee, a talán legnagyobb hatású kínai keresztény. Ni Su-Csu néven született 1903-ban Dél-Kína Fukien tartományában. Családjában már nagyapja keresztény hitre tért. Ez persze nem helyettesítette a személyes Isten-élményt. Ni/Nee 17 évesen tért meg, és azután munkába lendült - írt, beszélt, szervezett, újságot és könyveket adott ki, gyülekezeteket alapított. Mindezekért 1952-ben letartóztatták - míg társait a kommunista fenyegetés elől Tajvanra küldte, ő maga otthon maradt, hogy folytassa a kínai munkát. A börtönben halt meg, 1972-ben. Biztos tudta, hogy miről beszél, mikor Ábrahámról írt.
Utolsó kommentek