Szelíd Olajfa

Annyi baj és szenvedés van a világban. Annyi alkalom nyílik a keresztény számára, ahol aktívan segíthet. Nekünk nincs jobb dolgunk, mint itt a politikával, antiszemitizmussal, kirekesztéssel, múltfeltárással foglalkozni?
Nincs jobb dolgunk. Ezek a kérdések ugyanis vélemnyünk szerint létkérdések az egyház számára. Ha ugyanis az egyház a politika társául szegődik, ha bármilyen csoport (világnézet, politikai oldal, társadalmi osztály, nép vagy nemzet) egyházává válik ahelyett, hogy Krisztus egyháza lenne, ha lehetségesnek tartja, hogy bárkit kirekesszen, kizárjon a soraiból és az üdvösségből, akkor ez az egyház már nem képes missziót végezni. Nem képes mindenkihez szólni, nem képes tanítvánnyá tenni minden népeket. Az az egyház pedig, ami nem végez missziót, olyan mint a meszelt sír. Külsőre tán tetszetős, de belsőleg halott.
Ebben a kérdésben az evangéliumi matematika működik, mely szerint, ha csak egyvalaki is érezheti azt, hogy hozzá nem szól az örömhír, akkor már senkihez sem szólhat. Mindennapi tapasztalatunk, hogy az egyház ilyetén elköteleződése gátja annak, hogy Isten igéjét meghallják. Könnyű kibúvót kínál az elől a sokszor fájdalmas élmény elől, amit a bűneinkkel való szembenézés és a krisztusi megváltás árának megtapasztalása jelent.
Az egyházunkért érzett féltő szeretet miatt gondoljuk azt, hogy nincs ezeknél fontosabb téma most számunkra.

A reformáció egyház-képe nagyon szép volt: megkísérelte gyakorlattá tenni az Istentől kapott egyediség, méltóság és egyenlőség elvét; struktúrává alakította, amikor az embert saját nyelvén szólította meg, beleszólási és választói jogot adott a kezébe, felruházta a tevékeny jelenlét lehetőségével, sőt, az egyetemes papság tagjának tekintette. Így lett a reformáció a parlamenti demokráciák elődje.     

Az Egyház így hívja tagjait: “gyere közénk, legyél egyenlő mivelünk Krisztusban”. De ha nem Jézus az eredője az egyenlőségnek, akkor valami más egyneműsítő kapocs fogja ideig-óráig összetartani a csapatot – itt nemzet(iség), ott politikai beállítottság, amott történelmi hagyományok. Az egyháznak kizárólag a megváltás jó hírével szabad híveket gyűjteni, hiszen megszegné a nyitottság és a kegyelemben való egyenlőség elvét, ha nem vállalja fel a más nemzetiségűeket, a más politikai nézetűeket, a más hagyományokból érkezőket - egyáltalán, bennünket.

Egy kortárs zsidó teológus szerint Auschwitz után elméleti dolgokról csak olyan mondatokat lehet mondani, amik a tűzben elégett gyerekek jelenlétében is érvényesek lennének. A döbbenetes hidegvérrel és kegyetlenséggel meggyilkoltak millióiból ő a legtörékenyebbeket választotta ki, akik a leginkább védelemre és gondoskodásra szorultak, akikben a bizalom épp akkor tört össze, és akik a haláltáborokban a remélt világ iszonyatos ellentétébe kerültek át a legváratlanabbul.

Az – amúgy elméleti, tehát kérdőre vonható – kijelentés logikáját száz évvel előbb már továbbgondolta Iván Karamazov a Karamazov testvérekben, amikor azt kérdezte, hogy miféle teológia művelhető egyáltalán akár csak egy megkínzott gyerek szenvedésének tudatában.

Ivánnak igaza van abban, hogy a szenvedés botrányának szívében nem a mennyiségi kérdés áll, hanem valami más. Ha tényleg érzékenyen gondoljuk át a mondhatatlan mondatok problémáját, akkor hozzátehetjük, hogy a gyerek-lét sem pusztán életkori kategória - a kiszolgáltatottságban és fájdalomban a felnőtt is gyerekké csupaszodik. És, az elégetett gyerekek millióival a hátunk mögött már az ölési módozatokat sem rangsorolhatjuk “súlyossági alapon”. Az érzéketlen kritika, a figyelmetlenség, az érzelmi kihasználás, a türelmetlenség, gyűlölködés, kirekesztés mind a mészárlás rokona, ha nem követi bocsánatkérés, valódi kiengesztelő szó.

Az elméleti mondatok átvilágítódnak (bárcsak!), és mérhetetlenül fáj (fájjon!) az elmulasztott szeretet.

 

Hagyományosan az istentiszteletek végén elhangzó imában a gyülekezet könyörgött a betegekért, gyászolókért és (többek között) országunk vezetőiért. Tapasztalataim szerint ez a kitétel az utóbbi években több gyülekezetben elmaradt. Mintha a mostani vezetőkért nem kellene imádkozni.
Vajon miért? Talán azért, mert Gyurcsány Ferenc szavaival és tetteivel bizonyítja, hogy nem érdemes a kegyelemre, a lehető legtávolabb áll az Isten országától, hajlamos minden rosszra és minden istentelen cselekedetre. Nyomorult bűnös tehát, akinek nem lehet része az üdvösségben.
Egyetlen apró baj van ezzel a gondolatmenettel. Ha Gyurcsány Ferencnek nem lehet része az üdvösségben (és efelől bizonyos lehetek), akkor nekem sincs esélyem arra, hogy a Krisztus megváltásában részem legyen. Nevezett személynek szívébe ugyanis nem láthatok, lelkét és az ő viszonyát az Úrral nem ismerhetem, annál jobban tudhatom, hogy mi az, ami bennem játszódik le. Tudhatom, hogy én természet szerint hajlandó vagyok Isten és felebarátom gyűlölésére. A magam méltatlansága felől tehát nagyobb bizonyosságom van, mint bárki másé felől. (És ebben az esetben a cselekedetek nem sokat jelentenek, hiszen a jobb oldali lator életvitele alapján sem gondolta volna senki, hogy a mennyekbe jut.) Ha tehát azt állítom, hogy rá tudok mutatni akár egyetlen olyan emberre, akiért nem érdemes imádkozni, hiszen bizonnyal nem üdvözülhet, automatikusan kizárom a nála nagyobb bűnöst (azaz magamat) az üdvösségből.
Ha nem imádkozom Gyurcsány Ferencért, a magam sorsa felett mondok ítéletet. Ezzel együtt azt is kétségbe vonom, hogy Istennek hatalmában áll bárkin kegyelmet gyakorolni, amivel az Ő mindenhatóságát vonom kétségbe.

...sőt, a Reformáció Napján - még két pont a 95-ből:

36. Minden igazán szívén talált keresztyén részesül a bűnhődésnek és a vétkességnek teljes elengedésében búcsúcédula nélkül is.
37. Aki csak igazi keresztyén, akár élő, akár halott, az részese Krisztus és az anyaszentegyház minden kincsének, s ezt Isten adta néki, búcsúcédula nélkül is.

Nem csak arról van szó ezekben a pontokban, hogy a bűnök teljes elengedése, tehát a bűnbocsánat nem megvehető/megadható - vagyis ez egy olyan esemény, ami az ember szívében játszódik le;
hanem arról is szó van, hogy mindenki, akinek Isten megadta ezt a belső eseményt, az Egyházhoz tartozik, tehát az Egyház EGYETEMES.
És ha a vétkesség elengedése nem megvehető/megadható, hanem a szívben játszódik le, akkor ez egy olyan esemény, ami bárkivel megtörténhet, mindenkinek nyitott.

Tudhatja mindenki, akinek van valamennyi felelősségérzete: EZ az, ami már tényleg veszélyes.
Álljunk meg!

Igaza volt 2001-ben az MRE zsinati elnökségének: ifjabb Hegedűs Loránt írása az evangélium mértéke szerinti tiszta erkölcsbe ütközött, sértette a viselt egyházi tisztség tekintélyét, rontotta az egyház hitelét és a tisztségéhez szükséges bizalmat megingatta. Ezért jogos volt igeellenesnek, a református hitvallással összeegyeztethetetlennek és egyházához méltatlannak tartani.
Ugyanez szóról szóra igaz mostani, október 23-án elhangzott beszédére is. (Mindezekről ld. Anno 2001 című bejegyzésünket.)

Ami az MRE pontos és helytálló állásfoglalásából véleményem szerint hiányzik, az annak a mélyebb átérzése, kiket és miképpen bántanak meg ezek az "evangélium mértéke szerinti tiszta erkölcsbe ütköző" kijelentések.

Sipos András szilágysági lelkipásztortól hallottam egy prédikációban: "bocsánatot kellett kérnem az el nem követett bűnért is, mert úgy éltem, hogy azt nekem lehetett tulajdonítani". Ám nem mondhatom, nem mondhatjuk, hogy mi magunk mentesek lennénk a lenézés, elhatárolódás, kirekesztés, kigúnyolás, peremre szorítás bűnétől - sőt.

Ilyen értelemben mi nem határolódhatunk el Hegedűs Loránt szavaitól, hanem szeretnénk felelősséget vállalni értük, és bocsánatot kérni mindazoktól, akiknek rossz érzést okoztak.
S itt nem csak azokról van szó, akikben bármilyen okból egszintenciális szorongást kelthet a kirkesztő beszédmód. Bocsánatot kell kérnünk azoktól is, akik ilyen s ehhez hasonló megnyilvánulások miatt a gyűlöletkeltőkkel azonosíttatnak.

Végezetül pedig leírjuk azt az egyszerű és csodálatos tényt, hogy a kirekesztés, az antiszemitizmus, a gyűlölet szítása is olyan bűnök, amiket Istennek Jézus által hatalma van megbocsájtani.

A társadalmi kiengesztelődést csak ilyen alapon tartjuk elgondolhatónak.

Mindezt annak a jegyében írjuk, mondjuk, tesszük, hogy magunkat is a Reformáció hagyományába tartozóknak hisszük és valljuk.

Ismét mondom: ne kevélykedjetek. ne kevélykedjetek a kicsikkel szemben és ne kevélykedjetek a nagyok előtt. Ne gyűlöljétek azokat sem, akik elutasítanak, gyaláznak benneteket, akik szitkokat és rágalmakat szórnak rátok. Ne gyűlöljétek az istentagadókat, a hamis prófétákat, a metarialistákat, még a rosszabjait se, nemhogy a jobbjait, mert hiszen azok között is van sok derék, kivált napjainkban. Imáitokban így emlékezzetek meg róluk: mentsd meg, Uram, mindazokat, akikért nincs kinek imádkoznia, és mentsd meg azokat is, akik nem akarnak hozzád imádkozni. És mindjárt tegyétek hozzá: nem kevélységből könyörgök ezért, Uram, mer hisz magam is gyarló vagyok, sőt hitványabb bárkinél...

Budapest, 2001. szeptember 20. (MTI) - A Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöksége igeellenesnek, a református hitvallással összeegyeztethetetlennek és egyházához méltatlannak tartja az Ébresztõ címû kerületi lapban, ifjabb Hegedûs Loránt nevével megjelent írás szövegét - derül ki a Dunamelléki Református Egyházkerületnek két héttel ezelõtt elküldött levélbõl.
Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott, szeptember 5-i keltezésû levelet Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke és Kálmán Attila világi elnök, fõgondnok írta alá.(...)
Az ügy kapcsán a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanárai közös nyilatkozatban határolódtak el ifj. Hegedûs Loránt cikkétõl. (...)
Álláspontjuk kifejtése után a hittudományi egyetem tanárai a következõ szavakkal fordulnak a zsinat elnökségéhez: ifjabb Hegedûs Loránt a cikket nem lelkipásztorként írta alá, de ez nem jelenti azt, hogy megnyilvánulásának következményei alól lelkipásztorként mentesülne.
"Egyházi törvényeink vonatkozó paragrafusainak értelmében cselekedete az evangélium mértéke szerinti tiszta erkölcsbe ütközik, sérti a viselt egyházi tisztség tekintélyét, rontja az egyház hitelét és a tisztségéhez szükséges bizalmat megingatja" - fûzik hozzá.

Az alábbi mondatokat sajnálatos módon a Magyarországi Református Egyház szájtján, a reformatus.hu-n olvashatjuk.

"Több napilap, így a Népszava, a Népszabadság és több helyi újság is cikkezett arról a héten, hogy egyházi iskolákban agitál a Magyar Gárda. A hírek arról szóltak, hogy a miskolci Lévay József Református Gimnázium is a Gárda lakossági fórumának helyszíne lesz. Az iskola igazgatója, Ábrám Tibor érdeklődésünkre elmondta: a Jobbik Magyarországért miskolci szervezete szeptember 15-én, szombaton délelőtt bérelt volna egy helyiséget a gimnáziumban. Az egyházi intézményeket ért támadások miatt azonban, a Jobbik visszavonta a terembérleti kérelmet, mert nem akarta lehetetlen helyzetbe hozni sem az egyházat, sem az iskolát. Az ügyről Ábrám Tibor, a Lévay József Református Gimnázium igazgatója a következőket mondta az Európa Rádió szeptember 14-i műsorában.

Általában nem olvasom a fent említett újságokat, de szívesen reagálok a kialakult közhangulatra. Megtévesztőnek tartom azokat a híreket, újságcímeket, amelyek a Magyar Gárdát összekötik a református intézményekkel. Nagyon rossznak tartom azt a megfogalmazást, hogy egyházi iskolákban is propagálja magát a Gárda. - hangsúlyozta Ábrám Tibor. Ez a megfogalmazás megtévesztő, mert azt sugallja, hogy itt osztálytermekbe mennek be és fiatalokat agitálnak. Erről szó sincs! Megértem a kormányzat szándékát, hogy szeretné elterelni a figyelmet az ország mély gazdasági és erkölcsi váláságáról, és erre jó ürügyül szolgál a Magyar Gárda. Visszatérve a gimnáziumunkhoz: az valóban tény, hogy kulturális rendezvény céljából a Jobbik Magyarország miskolci szervezete szeretett volna termet bérelni tőlünk. Az erről szóló levelet szeptember 11-én kaptam kézhez. Mivel mind az országos, mind a miskolci szervezet néhány tagját személyesen is ismerem, ráadásul tisztességes, becsületes jó értékrend szerint élni akaró embereknek ismerem őket, ezért semmi kivetni valót nem találtam abban, hogy az épület egy helyiségét vasárnap, tanítási időn kívül bérbe adjuk egy kulturális rendezvényre."

Luther 95 pontjából az első négy, amit önmagunkra és egyházunkra nézve foganatosítanunk kell, Jézus Krisztus kegyelme által.

1. Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: "Térjetek meg!" - azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (Mt 4,17).
2. Ezt az igét nem vonatkoztathatjuk a bűnbánat szentségi gyakorlására, azaz a bűnvallásra és a jóvátételre, ami a papok közreműködésével történik.
3. De nem is vonatkoztathatjuk kizárólag csak a belső bűnbánatra, mert a szív töredelme mit sem ér, ha nem hozza magával külsőleg a bűnös mivoltunk elleni sokoldalú halálos küzdelmet.
4. Ez a gyötrődő küzdelem tehát mindaddig tart, míg az ember gyűlöli vétkes önmagát (ez az igazi belső bűnbánat), vagyis a mennyek országába való bemenetelig.

Tőkés László előbb a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökeként istentiszteletet tartott, majd jelezve, hogy ezután europarlamenti jelöltként lép fel, külön is felszólalt – a pusztai vándorlás motívuma mindkét beszédben előfordult.

A magyar keresztyén társadalomnak lehet mentsége az, hogy hitét nem tartotta meg szilárdan, vallásának tanítását hagyta szívében elhalványulni, mert megcsalatkozott és évtizedes aknamunkával elhitették vele, hogy keresztyéni az az út, melynek ösvényén a nyáj jár. Mi mentsége lehet azonban a pásztoroknak, a keresztyén egyház vezetőinek, akik nemhogy »életüket nem adták a juhokért«, de még csak meg sem kísérelték kockára tenni.

- A keresztények egy soha senkit ki nem rekesztő Isten iránt kötelezték el magukat.
- Annál nagyobb bűn az, ha maguk válnak kirekesztőkké, gyűlölködőkké.
- Ami történt, azért bocsánatot kell kérni.

- Legyen ez itt a bocsánatkérés helye is.

(idézet az újsághírből): „A szabolcsi templomban a Nemzeti Őrsereg - a Magyar Gárda bajtársi szervezete - eskütétele alkalmából Sipos Kund Kötöny, a Nyírségi Református Egyházmegye esperese hirdetett igét az istentiszteleten. Az őrsereg barnás színű inget és árpádsávos karszalagot viselő tagjai a templom padjaiban foglaltak helyet, őket hozzátartozóik és a helyi egyházközség tagjai vették körül, mintegy kétszázan. Az igehirdető esperes örömének adott hangot, hogy "az őrsereg Isten megszentelt házából indulva, megáldva kezdi meg tevékenységét a haza oltalmáért". A templomból kivonuló Nemzeti Őrsereg tagjai három szakaszban felsorakozva, katonai alakzatban vonultak a földvárhoz eskütételre. Sorukat a Magyar Gárda képviselői zárták.”

- Mert az Evangéliummal teljes mértékben szemben áll minden, ami fajgyűlölő, ami kirekesztő.
- A gyűlölet magának az Evangélium szívének mond ellen.

- Az egyháznak az a dolga, hogy az Evangéliumot hirdesse, ezért hallatnia kellene a hangját mindenütt, ahol valakit megaláznak, és nem néznie ennek a politikai vonzatait.
- Elsősorban tehát a keresztényeké a felelősség.

- Ezzel szemben azt látjuk, hogy egyre gyakrabban hangzanak el kirekesztő nézetek keresztény egyházakhoz tartozó emberek szájából, templomokban, köztereken.
- Ne maradjon így.

Ezennel megnyílt. Írjatok!