Az utóbbi napokban, hetekben fellángolt a vita a szociális segélyezés rendszeréről. Egyre többen és egyre több helyről hangoztatják, hogy valamiféle feltételekhez kellene kötni a segélyeket (pl. itt).
A szerencsi kistérség önkormányzatai azt javasolják, hogy csak három gyerek után járjon családi pótlék, a továbbiakért ne.
Mit mond a az Írás a segélyekről? Nagyon sokat:
Te pedig a mikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed
Adjátok el a mitek van, és adjatok alamizsnát
ez gazdag vala jó cselekedetekben és alamizsnákban, melyeket osztogatott
Kölcsön kér a gonosz és meg nem fizet, de az igaz irgalmas és adakozó
A jótékonyságról pedig és az adakozásról el ne felejtkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.
Nem esik szó semmiféle feltételről. Egyszerűen csak arról, hogy a szegények és a szükségben szenvedők számára kell adni. Sőt, mintha a Biblia nem is a szegények szempontjából nézné az adakozást, hanem az adakozók szemszögéből. Mintha az derülne ki, hogy a feltétel nélküli adakozás sokkal fontosabb annak, aki így tud adni. Hogyan is ne lenne, hiszen ő maga is így kapta meg a Krisztus kegyelmét.
Van-e helye ennek a szempontnak, ennek a gondolatmenetnek a szociálpolitikáról folytatott beszédben?

Utolsó kommentek