Múlt szombaton Erőspista barátunkkal elkísértük a Tiszta Forrás Alapítvány (Református Hajléktalan Misszió) munkatársait rendszeres körútjukon, amelynek során végiglátogatták a 16. és 18. kerület olyan általuk ismert zegeit és zugait, ahol hajléktalanok alakították ki szálláshelyeiket. A leghidegebb januári napon az alapkérdés az volt: jól vannak-e, meg tudnak-e melegedni, van-e valamilyen sürgős szükségletük...? Egy kék alapon virágmintás hálózsák talán életet is mentett. Mindenesetre életem egyik nagy élménye volt ez a nap.
A dologra persze rákészültünk - megkérdeztük a munkatársakat, hogy jöhetünk-e (igen, várnak), és mit hozzunk magunkkal (szendvics, tea, pokróc, hálózsák, ruha). Rákészültünk máshogy is (Jn 4,1-23), aztán elmentünk a Tiszta Forrás központjába.
Mínusz 10 fok volt napközben, bennünket is forró teával fogadtak, megmutatták az általuk működtetett nappali melegedőt és az éjjeli szállót - aztán három munkatárssal és egy másik önkéntessel beszálltunk az autókba. Kiderült, nekik aznap ez már a második körútjuk. Ezen kívül "teajáratokat" is működtetnek, forró teát osztanak a peremkerületekben, közben beszélgetnek, felmérik az igényeket, állapotokat. Néha elindulnak az erdős részeken felkutatni az újabb átmeneti szálláshelyeket. Persze ezen kívül a közpotban számos szolgáltatásuk van; és verőcei telephelyükön még terápiás programot is működtetnek szenvedélybetegek számára.
Szombaton a pestszentlőrinci vasútállomás trafóháza körül berendezett két szálláson jártunk, utána egy romos régi szeszfőzde termeiben, pincéiben, végül meg az erdőben. Hideg volt, persze aki csak tehette, elment "otthonól", behúzódott valami jól fűtött helyre.
Az alapélményem a Tiszta Forrás munkatársairól: a tiszteletük a hajléktalanná lett emberek felé. Mindenütt perceken át kopogtattak, hogy ne törjenek rá senkire. Akinek nincs lakása, arra nézve a magánlaksértés talán még sértőbb. "Jó napot kívánunk, szociális munkások vagyunk a Tiszta Forrás Alapítványtól, azért jöttünk, hogy megkérdezzük, nincs-e valamire szükségük." Ez volt a beköszönés. Úgy vettem észre, hogy a régi, több éve ismert klienseiket is magázzák, és a leereszkedésnek még az árnyéka se vetült ezekre a találkozásokra. Ezt csak így lehet csinálni. A másik alapélményem: a nyitottságuk felénk.
Persze nehéz leírni ezeket a szálláshelyeket. Volt pokróccal elfedett lyuk a földben; ponyvákkal szélmentesített kis erdei tisztás; romos falak közt régi dunyhával leterített sarok. A trafóházban pedig egy szépen lakhatóvá tett szoba, improvizált kályhával - a szószóló egy fiatalember, aki nemrég talált munkahelyet. Munkahelyet keresett az erdőbe húzódott fiatal férfi is: élettársával már nem bírják a hideget. Ott volt az a fiú is, akinek a lehető legjobbkor jött a hálózsák. Összeégett: pár éve fölgyulladt a pokrócból-ágból tákolt sátra.
Hazafelé a villamosmegállóban az ácsorgás csontig fagyaszt. Megyek a lakásomba. Egy pillanatra rálátok arra, hogy ez egyáltalán nem evidens. Én túl fogom élni az éjszakát, de mi lesz velük? A két legtávolabbi kaszt: akinek van otthona, és aki az utcán él.
A budapestiek nap mint nap rákényszerülnek arra, hogy közönyösek legyenek, hogy megkeményítsék a szívüket, máskülönben a hajléktalan emberek látványát el se tudnánk viselni a tehetetlenségtől, a sajnálattól. Persze még hatékonybb módszer az ítélkezés is, a hibáztatás, hogy "mindenki magának köszönheti" stb. Ez arra jó, hogy ne is akarjunk segítni annak, aki a legjobban rászorul. Nem tudom, hányan vesszük még egyáltalán észre magunkon ezt a megkeményedést, amit a gyorsan zajló városi lét miatt könnyebbik útként, sokszor nem tudatosan hajtunk végre önmagunkon. Mindenestre a sok-sok kéregből egy lehámlott rólam szombaton, noha tudom, valójában nem tettem semmit, de egy kicsit én is velük voltam. Ez a lehetőség mindenki számára fennáll: klikkeljetek ide a hajlétalanokkal foglalkozó szervezetek elérhetőségeiért. A máltaiak ajánlata továbbra is nyitott, és szervezzük a belvárosi kerületekkel foglalkozó szocmunkásokkal való találkozást is - erről majd még írunk.
Erőspista fényképes beszámolót ígért, várjuk.
Utolsó kommentek