1. Múlt hét csütörtökön híre ment, hogy a sokszínű civil összefogással szerveződő „ellentüntetésre” a Hollán és Katona utcák sarkán kimegy a miniszterelnök is. A civil szervezetek megrémültek, hogy a pártpolitika ezzel birtokába vesz egy olyan kezdeményezést, aminek értelme épp a politikafölötti értékek hangsúlyozása. A konzervatív álláspontot képviselő közösségek nagyon erősen fontolgatták, ne szálljanak-e ki az egészből, mondván, hogy nem járulnak hozzá a miniszterelnök imidzsének megerősítéséhez. Szókimondó, fontos viták zajlottak az interneten. Volt, aki nem jött el, volt, aki megtalálta a saját megoldását az ottlétre. A civilek nyilatkozatot adtak ki („…kérjük a politikai pártok képviselőit, tanúsítsanak mértékletességet, ne tartsanak beszédeket, és eseményünket ne használják fel saját politikai céljaikra”), a reakcio.blog.hu pólókat készített, stb. Az egyik fórumon, valakinek a kommentben olvastam azt a mondatot, ami számomra a legjobban összefoglalta, hogyan érdemes viszonyulni ehhez a demonstrációhoz: „én nem politizálni megyek oda, hanem etikázni”.
Az "etikázás" értelme részemről ez volt: kifejezni, hogy nem fogadom el a konfliktusok önbíráskodással való megoldását, sem a konfliktusoknak származáson alapuló érveléssel való továbbszítását. Ám jobb, ha nem negatív módon fogalmazom meg, hogy miért voltam jelen, hanem egy békejeles magyar zászlóra utalok, ami feltűnt a tömegben. Végülis sokan azért mentünk el, hogy ez legyen az utolsó kordonosdi. „Tüntettünk” – nem az emberek, hanem széttagoló, egymástól elfordító elképzelések ellen. Épp ezért tartom félresikerültnek a civil nyilatkozat címét - "magyarok a nácik ellen". Nyilvánvaló, hogy a kordon mindkét oldalán magyarok áltak. Pontosabb lett volna így: "magyarok a szélsőséges eszmék ellen".

2. Sok szó esett az elmúlt napokban arról, hogy a hivatalos személyek közül ki miért ment el az „ellentüntetésre”, és ki miért nem ment el. Mostanra már teljesen elcsépelt lett ez a kérdés az egyházak képviselői felé – mármint hogy valamely ügyben miért nem szólalnak meg.
Pedig jó lett volna ott látni őket, főleg akkor (saját házunk tájánál maradva), mikor a dunamelléki református püspök szerint „hazánkat mély korrupció hatja át, és ezen nem csak a csalókat, bűnözőket érti, hanem azt a mindent átható bizalmatlanságot is, >>amelyben egyrészt mindenki mindenkit gyanúsít, másrészt éppen ezért mindenki úgy érzi, ő is leszakíthatja a maga részét<<” (beszámoló a közgyűlési jelentésről, forrás: református.hu).
Kiváló alkalom lett volna részt venni a bizalom légkörében, vagy legalábbis egyházi részvétellel rádolgozni arra, hogy ez a bizalom kiépüljön, növekedjék. S ha nem akartak eljönni – hát erre is láthattunk több megoldást, pl. Sólyom László megerősítő nyilatkozatát a demonstráció előtt.
De úgy tűnik, hogy ahelyett, hogy elöljáróink távollétét firtatnánk, azzal kell szembesülnünk, hogy egyre több múlik a
keresztény civileken a nyilvánosságban.
A „tüntetésről” (nem az „ellen-”) készült fotók közül (index.hu) egyébként számomra a legfájdalmasabb az, amin egy feszületet tartó női kéz látszik.

3. Az eddig szinte „zavartalan” „etikázást” nagyon sok kérdéssel kell megnehezítenem.
Egy nappal a Hollán Ernő utcai második demonstráció után, vagyis múlt hét szombaton a Jobbik-MGárda-NŐrsereg szervezett gyűlést és vonulást Nyírkátán – abban a faluban, ahol egy véletlen gázoló autóst összevertek, hasonlóan az Olaszliszkán történtekhez.
Egy nagyon komoly bűnügy váltotta ki a tüntetést (nem egy fogyasztóvédelemhez utalható, kibogozhatatlan eset, mint Újlipótvárosban). És noha a szervezők nem mondták ki, de vonulásuk, hasonlatosan a többi „cigánybűnözés”-elleni akciójukhoz, a romáknak szóló gesztus volt. És most is, mint Olaszliszkán, roma származásúak voltak az elkövetők. Teljes a hasonlóság a jegyirodás üggyel, de most minden vád sokkal súlyosabb, hisz ott van mögötte a tény, az összevert férfi.
Mit gondolnak erről azok, akik számára egyértelmű volt, hogy a szélsőséges eszmék ellen ki kell állni Pesten? Mit gondolunk? Hogyan lehet itt etikázni? Hogyan lehetne kifejezni azt, hogy a gárdák üzenetét nem így kell elmondani, nem egyenruhásan, nem felvonulva, nem a hadi jellegű alakulat
„megregulázó” hatására építve? Hogyan lehetne jelezni a romák felé, hogy noha a cigánybűnözés fogalma mindnyájukat ugyanabba a kriminológiai kategóriába zsúfolja, mi ezt nem így látjuk? Hogyan lehet mindeközben éreztetni az együttérzést az összevert autóssal, családtagjaival? Hogyan lehet ugyanakkor határozottan kifejezni, hogy a tüntetések és ellentüntetések csak gátolják azt, hogy Magyarországon a romák helyzetében és társadalmi beágyazódásában ténylegesen bármi előrelépés történjen? Hisz minden fél egyre indulatosabbá válik. Nagy a felelősség a mindenkori kormányon – de a romák képviselőin is, akiknek ilyen-olyan nyilatkozatok helyett sokkal inkább föl kellene vállalniuk a felelősséget, és sokkal aktívabban kellene dolgozniuk azon, hogy a magyarországi cigányság megújulhasson.
Dehát olyan ügy ez, ami nagyobb bevonódást követelne az egyházaktól, és egyáltalán, mindenkitől, aki nem akar a beskatulyázások passzivitásában megbújni (itt bárminémű, bármilyen irányú beskatulyázásra gondolok).
Végezetül: nem voltam ott Nyírkátán. Messze van Budapesttől... És ha ott lettem volna - hogyan? S mivel ez már mellékes, sokkal inkább az a kérdés: mit lehet tenni? És mit lehet tenni keresztényként? Akinek ötlete, projektje, véleménye van, írjon!
Utolsó kommentek